Törteli Zoltán edzővel, és az általa kidolgozott és alkalmazott mozgás program módszerrel ép értelmű autizmussal élő kislányom lévén, Érden ismerkedtünk meg.
Gyermekkora óta kislányommal mindenféle mozgásterápiát, -az adott gyermekkori korszak szerint- végigcsináltunk. 9 éves korra, viszont maradt az úszás, és a Törteli-Mozgás program, mint testedzés, és azon felül, szellemi edzés is.
Testedzés: azért, mert 30-40 perces foglalkozás után, a gyermek fölösleges energiái elfogynak, hiszen, lefárad. Ennek foka az izzadsággal is mérhető. Dühkitörés is csökken. Hogy mennyire alaposan felépített a Törteli-Mozgás program azt az is mutatja, hogy izomláz nem jelentkezett dacára annak, hogy lassan 1 éve, heti rendszerességgel, még a nyári szünetben is tornázik a kislányom Zolival heti 1x, illetve az adott gyakorlat-sorokat, heti 2x még minimum elengedhetetlen otthon gyakorolni.
A Mozgás program alkalmaival, havonta kéthavonta, mindig valami előrelépés vehető észre, pl. javul az egyensúly, erősödnek a kéz, láb és hátizmok, kevésbé fáradékonyabb a gyerek.
Nem beszélve arról, hogy kiváló lehetőség azoknak az SNI-s, autista vagy ADHD-s gyerekeknek, hogy megalapozzák azt, hogy később akár egy judo vagy bármilyen sportágat is választanak, az alapvető testi fizikai és szellemi adottságok megalapozásra kerülnek.
Szellemi edzés: azért, mert a 30-40 perces torna nemcsak fizikai fejlődést eredményez, hanem:
- türelmet, kitartást, odafigyelést, koncentráció képességet a tanulásban,
- a mozgás program megszokott gyakorlatai, és ráépítve, elővezetve az új gyakorlatokat, mind egy-egy folyamat része, ami autizmus esetén azért is fontos, mert kiszámítható a gyerek számára, hogy melyik, gyakorlatsor, miután következik,
- figyelem megtartással, a tanulásban eredményesebb a gyerek, és ezt Ő maga is sikerként éli meg, ami a nehézségek esetén is több önbizalmat ad számára,
- amit még fontosnak tartok, és ezt nyilván a jelenleg 3. osztályfokának normál tanrenddel tanuló autizmussal élő gyerekemen még nem tudom annyira lemérni, hiszen még nincs annyi lexikális tanulnivaló, tehát azt várom el a tornától, hogy ha folyamatában megerősítsük a testet, és a agyat, akkor később, amikor sok-sok türelem kellene a tanuláshoz, (ami valljuk be autizmus esetén ritka), gyorsabban fog menni a tanulás, tehát viszonylag kevesebb ráfordított idővel, ugyanazt a tanulmányi eredményt el lehet érni.
Nem utolsó sorban, Törteli Zoli bácsi, egy olyan fantasztikus személyiség, aki habár következetes a munkában, de mégis rajong érte a kislányom, és nagyon nagy értékkel bír, ha Zoli bácsi megdicséri a kislányt az adott napi elvégzett teljesítményért.